• Ázsia lüktetése

    Tzusing - 東方不敗 [L.I.E.S.]

    A Ron Morelli vezette Long Island Electrical System katalógusát átfutva inkább a savas vagy filterezett kazettatechno kap aránylag nagyobb támogatást. Viszont a nagylemezekre fókuszálva a műfaj legszélesebb spektruma járható be (Low Jack – Garifuna Variations, KWC 92 – Iran). Nem is beszélve az elborult American Noise válogatásokról, melyek még inkább rokon vonásokat hordoznak az örökké kiforratlan EBM egyszerre kontrollált és gátlástalan menetével.

    A tajvani-maláj Tzusing 2014-ben lépett be a körbe, kezdetben az ipari tánczene oldaláról. A 東方不敗 albumon ezt a vonalat követve nem nagyon engedi a hangok és ütemek eltévelyedését. Sőt, parancsoló módon alakítja ki nehezen mozdítható tömbszámait. A hét robosztus dal emellett kardforgatói, ritualisztikus lendülettel pörgeti végig a félórás távolkeleti seregszemlét. Ősi, kínai motívumai jól megférnek az elektronika mozgalmas, tánczenén alapuló jövőképével, minimálisan magukban hordozva a szovjet / poszt-szovjet zsákutca mechanikáját. A darabos tempó és a statikus felépítmény apróra szabdalt egzotikumokkal és követő percussion sávokkal a szimultanizmusból csupán annak lüktetését örökölte (Post-Soviet Models). A tényezők együttélését térben és időben is egymáshoz igazán közel ereszti, de letisztultan meghagyja minden egyes szál élvezhetőségét. A savasodó, kürtszerű basszusok és a monoton beszédhangok „Horreur sympathique”-ként egyesülnek egész lemezzé. Bizonyos trekkek, mint a 日出東方 唯我不敗 vagy az Esther egy hajtóvadászat, a Nature is not Created in The Image of Man’s Compassion pedig egy szétsminkelt, kortévesztő panoptikum címzenéi lehetnének.

    Sok kortárs projekthez hasonlóan a techno-szexualitás (külön és együtt is) vagy a politikai szerepvállalás ebben az esetben is megjelenik. A névadó 東方不敗, fonetikusan: Dongfang Bubai, egy LMBTQ vuhszia karakter (kalandregény-féleség). A „Legyőzhetetlen Kelet” névre hallgató szereplő allegóriája furcsán járja át a hanganyagot. Valahol ott van benne a mindent feláldozó (önkasztrálással járó lemondás) szakrális és katonai vezető és a mögöttes, sebezhető ember. Bár utóbbi inkább realitás és nem az érzelgős esendőség képében jelenik meg. A regény főhősénék ultimátumi hozzáállása már nehezen egyeztethető össze a technolemezek önkényes végességével. Cserébe Dongfang Bubai a vuhszia folklórban a társadalmi ortodoxia legtekintélyesebb ellenségeként jelenik meg. Nevét viselő lemez pedig határozottságával és emlékezetével ehhez méltóan kilóg mind az idei, mind a közelmúlt korongjai közül.

     


     

    German Army - Kurgan Hearth [OTA]

    A German Army szűnni nem akaró tömegtermelése eredményeként ismét a primitív hipnózis egy archívumát köszönthetjük. Az év legelején megjelent kazettát a portugál Os Tres Amigos gondozza, listázva így egy újabb bandcamp-pozitív, beazonosíthatatlan mikrokiadót. A cím, a küllem és bevezető szakasz egyfajta közép-ázsiai révülést sejtet, ám a számcímeknek utána nézve az album tere ettől jóval tágabb. A dalok ugyanis egészen extra topográfiai helyek után kapták nevüket, Grönland tájidegen módon zizegő ambientjétől (Qassiarsuk) Mexikó legújabbkori falmenti délibábján át (Palomas) Kongó vagy a Kaukázus hegyvidéki szeánszáig (Nyiragongo, illetve Kazbegi). Próbálja felölelni az észlelhető minden az eszményi mindenséggel való összefüggését, bennfoglalását. Vagy maradjunk csak annyibban, hogy a háttérkoncepció meglehetősen zavaros. Pláne, ha eleinte szeretnénk ráerőltetni valamiféle a kapcsolatot az ember alkotta szakralitás és a természet nagyszerűségének viszonyára. Pontosabban hogy ezek hatásait milyen módon próbálja elkülönítve érzékeltetni a különböző hangeszközökkel. Azonban nem működik: minduntalan diszharmonikus választ kapunk a fidzsi-i melankóliától (Mataqali) vagy Etiópia színtelenített jelenéseitől (Timkat).

    A teljes diszperzió mellé érdemes megemlíteni a Kurgan Hearth címsori teóriáját. A kurgánok halomsírok, melyek a hajdani eurázsiai, sztyeppi népek összkultuszára voltak jellemzőek. Ehhez a kulturális elemhez számos nép története kapcsolható, az elmélet pedig hozzájuk vezeti vissza minden indoeurópai eredetét és gyakran nyelvét is. Ez a tézis már többször is megcáfolásra került, vonatkozásai ide-oda kavarodnak. Jó kérdés, hogy mind ezeknek miféle kapcsolatuk lehet a lemezzel vagy annak hangzásvilágával. A pszichedelikus dub, a szertartásos field recording és a komor ambient nem igazán segít ennek egyéni megfejtésében. A trendszerűvé vált eszközök a Kurgan Hearth-hez hasonló igényességgel és kellő durvasággal felhasználva viszont szépen működnek, még ha lemezek és kazetták tucat számra követik is ugyanezt a receptet. Az elvárt meghökkentés, globális képzettársítások vagy a neotribalizmus mostanra egy produceri sacramentumként szerepel az alkotó elvű elektronikus zenében. Kifulladása kérdéses (esedékes?), lehet, hogy már meg is történt. Szerintem azért jobb úgy tekinteni rá, mint amikor a beton közül újra kierőlködi magát a fa.

     


     

    Constantine - Hades [Bedouin Records]

    A Tzusing album ellentettjeként egy sötét drone-ambient folyammal zárnék, a Bedouin Records háza tájáról. A méltán híres Honest Jon’s által felkarolt, Emírségekben jegyzett kiadó zenéi szimbiózisban élnek Elő-Ázsia minden szépségével és fájdalmával. Az eddigi megjelenések között szerepet kapott Hieroglyphic Being, Ekman, Pan Daijing vagy Ryo Murakami. Import-export iszlám miszticizmus, kulturális törésvonalak, polgárháborús menekültválság és a környékünkön talán leginkább konzervált ősiség. Innen nézve a nyugati elektronikus zene egy kihelyezett bástyája, visszafelé egy csatorna, melyen keresztül a Közel-Kelet spammentes számumként érkezik az európai (stb.) szellemi barikádok mögé.

    Ezen a ponton kapcsolódik be Constantine négyfázisú darabja, ami két év hangrögzítését és annak utómunkáját tárja fel Leszbosz és Kalymnosz barlangrendszereiből. A soha meg nem nyugvó környezet sokat látott hasadékai ontják magukból a bénító alvilági frusztrációt. A szimultaneitás a maga tökéletességében mutatkozik. A Cosmos és a Devide kezdeti kivárásaival hangok nyomait tapinthatjuk ki. Végeredményként pedig az Emptiness vagy az Erebus esetében a számokon belül is jól elhelyezett, katartikus perceket kapunk. Mikor a soundscape egybeér az orkesztrális jellegekkel, távolian zúgolódó dobokkal, majd kicsúcsosodik a húros szekció bonyodalmaiban.

    Mert ugye először volt a káosz, amiből valamiképp rend, vagyis kozmosz született. Aztán hogy azóta mi történt, azt igazán a mai napig sem tudjuk. Magára hagyták vagy magát hagyta magára. Netalán azt várja, hogy ne legyen egyedül. Nem vagyok ehhez képesített, de a Divide című számon keresztül bárki érezheti, hogy egyfelől szépül, másfelől romlik. A kiüresedés dala már egészen Tim Hecker-i. Éles zúgásokkal tudatja a szálak összeérését, amik nevéhez méltóan semmisülnek meg, egyik pillanatról a másikra. Az Erebus végső válaszútja mind közül a legmozgalmasabb, legintenzívebb szám. Az eddigiekhez hasonlóan használja a hirtelen szüneteket és az összes hangforrás egyidejűségét. Ugyan többször is felszusszan, de ez inkább sújtólég-, mint megkönnyebbülésszerű. A Hades sok szempontból túlvilági vagy természetfeletti, ugyanakkor kemény és keserű munka gyümölcse. Olyan különleges határfelületet tapogatott le, melynek hanglelete már az egész világ vállát nyomja.

     


    Persona és Árnyék, kéz a kézben

    Megkésett viharsziget

    2015 1. rész

    Párizs, klíma, muzsika

    2016: Pszichedélia és jövőpop

    2013

    Vámpírnők és kapitalizmus - Jenny Hval: Blood Bitch

     2016   album   elektronika   lista   off   zene   techno   2017   house   a38   rock   katowice   világzene   pop   festival   albumlista   metal   koncert   indie   új 

    2017. augusztus
    2017. július
    2017. június
    2017. április
    2017. február
    2017. január
    2016. december
    2016. november
    2016. október