• 2016: 1. rész - A 25 legjobb lemez

    elérkeztünk ennek a kurva évnek is a végére. végéhez. és most személyes listában számot vetek magammal/magunkkal. hogy mit kellene hallgatni. meg mit lehetett és abból talán a legjobbakat kiemelni.

    elbaszott nehéz év volt ez, már csak személyes okoból is, alig vártam a végét, nem volt jó sehogyan sem. viszont az ilyen éveknek mindig megvan az az előnyük, hogy baromi sok jó lemez születik és erre az idei év sem cáfolt rá. lassan már hetedik éve csinálgatom ezeket a listákat és most először úgy éreztem a huszonötös szám nem is lesz elég, annyi érdekes dolgot hallottam. de a szabályaimat nagyon szeretem, ezért végülis idén is ragaszkodtam ehhez a számhoz és végül is egészen jól lefedi azt, hogy mikért voltam oda, őrültem meg vagy haltam bele. mert sajnos idén ez elég jellemző. már nem csak érzelmi és értelmi szinteken, hanem a valóságban is. na de elég ebből a zagyvaságból, jöjjenek azok, amikért a kedves publikum kattintott:

     

    25. The Avalanches - Wildflower

    a plunderphonics királyai 16 évig teljesen el voltak tűnve, ami baromi nagy hiátus, viszont most kiadták a fantasztikus Since I Left You örökösét és bár az elődhöz nem ér fel, egy teljesen magabiztos tánczenei pakkot pakoltak össze az ausztrál srácok. rengeteg hatás, főleg a hetvenes évekből aminek az esszenciája olyan hangulatot ad, amit csak ők tudnak adni. sokan szidták a Frankie Sinatra-t, hogy csak sima electroswing, bárcsak minden Parov Stelar-féle unalom ilyen lenne. Danny Brown szereplése és a végén a My Favourite Things-be való váltás csillagos ötös. minden mással együtt. ezek a számok a feelgood legkorrektebb porciói.

     

    24. Wormrot - Voices

    az év talán legjobban dühös lemeze. erősen politikus szövegek, gyűlölet és rendszerkritika 26 velős percben. szépen felmutatott középső ujj: a dobmunka szétcseszi majd a fejedet, a riffek könnyen megjegyezhetőek és a tempó soha nem áll meg, egészen az Outworn-ig, ami 3 percével a lemez legjobbja. a kiállásokkal együtt ez úgy jó ahogyan van. az új Napalm Death óta nem basztam semmit úgy a falhoz, mint ezt. 

     

    23. Mary Halvorson - Away With You

    jazzből idén nem volt nagy túltengés, legalábbis nem akkora mint tavaly (vagy csak én nem mentem utána annyira, mea maxima culpa), Mary Halvorson és bandájának nyolc új szerzeménye viszont muszáj, hogy itt legyen. kecses darabok ezek, megfelelő komplexitással és érzékkel előadva. Halvorson gitártechnikája annyira nem csillan meg a dalokon, ellenben a fúvósszekció és igazából maga a zenekar egysége a nagybetűs energia itt. na meg a dalszerzés. egyik szemével a post-bebop/avantgárd, másikkal a szerializmus felé kacsingató válogatás. nem csak jazzfanoknak.

     

    22. Tim Hecker - Love Streams

    létezik-e szokványos szerelem? a modern klasszikus kanadai zeneszerző atomjaira bontja és szerteszét küldi a szerelemnek, mint érzelemnek a részecskéit. valahol a klasszikus zene az ambient és a glitch határán mozog, inkább a glitchhez közelebb. egyenetlen anyag de pont ez a szépsége: valahol megfejthetetlen. mintha egy üres nagyzenekart hallgatna az ember: felszabdalt emberi és nem emberi hangok. és ez az üresség egyszerre félelmetes és megnyugtató. ha az előző lemeze a Virgins volt az erőszak, akkor ez tényleg a szerelem lemeze. elpusztult városok szerelme. ami mindenkié. vajon létezik általános szerelem?

     

    21. case/lang/veirs - case/lang/veirs

    mi van akkor, ha három nagyszerű country-dalszerző összeáll? miért kell ezt a kérdést feltennem? tök egyértelmű, hogy ez az év egyik legtisztábban csengő dalgyűjteménye. annyira együtt van ez a három nő, mint semmi más. ha a lemez első felét venném csak akkor top tízes is lehetne. az Atomic Number harmóniáitól padlót fogok, k.d. lang szólója a Honey and Smoke-ban gyakorlatilag megbőget, a Judee Sill-nek írt főhajtás istentelen szép. avagy Isten áldja az ilyen együttműködéseket. na meg a nőket, őket pláne.

     

    20. Moodymann - DJ-Kicks

    ez valójában egy válogatás, na de milyen. ha egy űrlény lejönne és megkérdezné tőlem, hogy milyen is a fekete zene (ami, hát lássuk be elég abszurd fehér magyar gyerek létemre de menjünk bele a játékba gyerekek), tutira ezt adnám neki oda. a soultól kezdve a jazzen át a hip-hopig és a house-ig rajta van minden, egymás után hibátlanul keverve. ha lehetne, elvinném ezt a lemezt vacsorázni valami drága helyre. este járjatok vele egyet a városban. majd rájösztök. én megmondtam.

     

    19. Touché Amoré - Stage Four

    a post-hardcore és az emo közül valahonnan feltört Touché Amoré mostani albuma iszonyat megterhelő érzelmileg: az énekes édesanyjáról és annak  a rák elleni elvesztett harcáról szól, erre utal a cím is: a rák negyedik szakasza az, amikor már távoli sejtekhez is elér a betegség. innen nem nagyon van visszaút. emellett a Kübler-Ross modellben a gyász negyedik fázisa a depresszió: a lemez második témája ez, hogy az énekes hogyan birkózik meg ezzel az élménnyel, az elvesztett harccal, a meg-nem kérdezett dolgokkal és a végtelen ürességgel. miután másodszor is végighallgattam, felhívtam anyámat. hallgassátok meg és hívjátok fel ti is. kérdezzetek, amíg lehet.

     

    18. TV Girl - Who Really Cares

    játékosság, elegancia, franciacsók, szakítások, összegyűrt lepedők, égve hagyott lámpák. mondjuk gondoljunk ilyen szavakra gyúrjuk őket zenévé és megkapjuk a Who Really Cares-t. már a borító is megérne egy kisebb díjat, annyira stílusos. indie pop a javából, kiváló sampligeléssel és atmoszférával. ajánlom minden lánynak akibe valaha szerelmes voltam és minden fiúnak aki valah szerelmes volt. a fáradt, dolgos napok éjjelén dúló dühös szex utáni cigaretta és füstje ez a lemez.

     

    17. Noname - Telefone

    Noname zenéje a soulból építkezik és egy egészen sajátosan könnyed raplemez születik belőle. annyira napfényes a hangszerelés, hogy legszívesebben ezt dúdolgatnám egy egész tavaszon keresztül. eközben szólnak a fifkásabbnál fifkásabb szövegek, adnak szellemi tápot, humorosak, önironikusak és rengeteg benne az intelligens önmarcangolás. azaz számvetés saját magával, privát történelmével de semmi bűntudat, csak előretekintés. lehetne így is, szoktam volt gondolni. most már van bizonyíték is.

     

    16. Vektor - Terminal Redux

    ha már történetek: ez az űropera mindenképpen nagyívű és tele van filozófiával. meg persze ezer fokon pörög a thrash metal. az idő múlása avagy egy helyben topogása, egy tudományos-fantasztikus parabolán keresztül bemutatva. egy olyan világról, ahol mindenki rabszolga és az idejét egy új császárnak adja, akit persze meg kell dönteni. jó azért ennéle gy kicsit bonyolultabb. emellé az év legjobb gitárszólói és riffjei na meg a produkció, a keverés is tudományos-fantasztikus. ha olvasod mellé a szöveget, akkor lesz egy bő kurva jó órád. mintha az űrodüsszeiát néznéd, csak most csavar van, mert hallgatod.

     

    15. Christian Fennesz & Jim O'Rourke - It's Hard for Me to Say I'm Sorry

    nehéz időszakomban talált meg ez a lemez: éppen akkoriban kellett elaltatnom a beteg kutyámat. nem volt nagyon kedvem semmit sem csinálni, zenét hallgatni meg főleg de ezt valamiért mégis betettem. talán amiatt, hogy valami ambientet mégis hallgassak, talán a borító miatt, nem tudom. de utána nem bírtam tőle szabadulni, napokig pörgettem tovább. van benne valami elévülhetetlen tisztaság, ami megnyugtat. talán mert a zajban elveszik az ember. és bár valóban elvesztem, mégis a mai napig nehéz azt mondanom, hogy bocsáss meg. bocsáss meg.

     

    14. Weezer - Weezer (White Album)

    annyira szeretnék kaliforniai kölyök lenni. a homokban egész nap csak csajokról írnék ilyen szuper és könnyed számokat. a Weezerben már gyakorlatilag mindenki elvesztette a hitét, most meg kijönnek egy ilyen szuper kis válogatással. ha valami, akkor ez biztosan nem váltja meg a világot, nincs benne nagy gondolatroham de hihetetlenül szórakoztató. ha nem lennék fiatal azt írnám, hogy ilyen lehet újra fiatalnak lenni. ja és Thank God For Girls.

     

    13. Kendrick Lamar - untitled unmastered.

    jelenleg ott tartunk, hogy ha Kendrick felböfögi az abc-t, már túlszárnyalja a hiphop-mezőny nagy részét. azon is csavarna akkorát, hogy érdekes lehessen. ezt a mostani lemez is bizonyítja. demók és ki nem adott cuccok, a To Pimp-ről lemaradt anyagok, vagy annak a lezáró mozzanatai. jazz, funk és olyan flow, amit csak Kunte Király tud nyomni. a szövegek jobban adják mint valaha, siker, egzisztenciafiló, politika. levitálj most, levitálj örökké.

     

    12. Open Mike Eagle and Paul White - Hella Personal Film Festival

    2016 a hip-hop éve volt - ez a listámon is látszik. de mit lehet tenni, ha ekkora királyságok vannak mindenfelé, mint ez a kollaboráció. Paul White alapjai az év egyik csúcsteljesítménye, Open Mike Eagle pedig kezd úgy megjelenni, mint korunk legműveltebb és legokosabb rappere. ez a szövegekből úgy fénylik mint eddig soha. mindenkinek megy a saját filmje és ezt csak a művészettel lehet igazán mások számára is elérhetővé tenni. mindennapi bonyodalmak ezek, mint egy sitcom, vallomás, elbeszélés, novellák. egy jegyet kérek, lehetőleg az első sorba. nem kérek popcornt.

     

    11. Angel Olsen - My Woman

    a személyes kálváriák királynője idén szerelmes-lemezt csinált. én az előző lemezét jobbnak találtam de tagadni nem lehet: ez is kibaszott erős lett. erősebb oldalát is mutatja a hölgy: nem csak kérdez, állít, sőt felszólít. csókolj meg bazdmeg, te retek kis puhapöcs, legyen már valami. eközben a ritmusszekció is jóval magabiztosabb lett: az előző album esetlenségét (ami pont nagyon bejött nekem) már sehol sem érezni. ez a zenekar ami Angel alá dolgozik, viszi a prímet. a Sister végefelé a szóló és az alatta lezajló dolgoktól eargazmust lehet kapni. ezt a nőt csak imádni lehet. nincs új a nap alatt.

     

    10. Death Grips - Bottomless Pit

    most már hat éve a világon a legkonzisztensebb zenéket kiadó kollektívája a Death Grips. minden évben csinálnak valamit és eddig egyikre se tudtam mondani, hogy szar de még azt sem, hogy unalmas vagy semmilyen lenne. ezen az erőszakon és a legmélyebb depresszión alapuló hardcore hiphopon mindig tudnak egy olyat csavarni, hogy ketté álljon a fejem. ha szeretnél igazán zsigerekig ható, mindenfajta klasszikus romantikát a szemétbe vető zenét hallani, akkor ez kell neked. nem tudom lehet-e ennél lejjebb menni. faszság, mindig lehet.

     

    9. Xiu Xiu - Plays The Music Of Twin Peaks

    a Twin Peaks az egyik kedvenc sorozatom, nem meglepő, hogy imádtam ezt az albumot. az eredeti zene atmoszféráját megtartva sikerült még valamit hozzáadni a borzongáshoz. nem is tudom, hogyan írhatnám le. a szaggatott énekkel és a kiválóan zajos-nyugodt-zajos hangszereléssel valahogy megdobták a tétet. a Falling átdolgozása meg majdnem, hogy jobbra sikerült, mint az eredeti. tele van érzelemmel, már már túlcsordul. pont ez a rizikója az egésznek, amit sikerült megtartani. csak a határon táncolás maradt. mintha Bob belém is költözhetne. vagy már meg is tette.

     

    8. Danny Brown - Atrocity Exhibition

    semmi más ez az album, csak ömlengés a sikerről, drogokról és a pénzről. na jó meg a hatásairól. ezek általában olyan témák, amik nem igazán érdekelnek, ez viszont egy nagybetűs kivétel. meg lettem véve kilóra Joy Division-ös utalásostul, mindenestül. a közreműködők és az egészen különleges alapok mellé Danny kicsit idegesítő, magas hangja és szövegei, extrovertált kiabalása egy elnyújtott folyamatos tetőpontot szül. ennyi az egész. táncol a vízben és mégsem lesz nedves.

     

    7. Andrew Bird - Are You Serious

    ez egy klasszikus szépség. olyan jó dalok vannak rajta, olyan jó megjelenéssel és biztonsággal, hogy nehéz is róla beszélni. a dalszerzői lemezek legnagyobb korában, a hetvenes években voltak ilyen méltósággal elvégzett munkák. nincs rajta hiba, számomra sláger következik sláger után. bármikor elő tudom venni és mélázni rajta egy kicsit, mindig fedezek fel valami újat. akár csak egy kis hegedűvonást, amit eddig nem hallottam ki, vagy, hogy mennyire keveset használják manapság a fütyülést. pedig milyen egyszerű. és itt ebből az egyszerűségből kapunk egy jó útravalót.

     

    6. Frank Ocean - Blonde/Endless

                                          

    ez a kettő nekem egyenértékű. nem mondom, hogy az egyik nem élhetne a másik nélkül, ez így nem állja meg a helyét. inkább azt mondom, nekem egyaránt tetszik mindekettő. pedig elméletben az Endless nem igazi album, csak a kiadó felé egy lezáró, kötelező biccentés. mint videoalbum működik legjobban de nélküle is egészen különleges, az Aaliyah-feldolgozás éteren túli, a többi még egy kicsit kísérleti is. ezt is megkockáztatnám. a Blonde-ra meg ugye hosszú éveket kellett várni. nem lett olyan jó, mint a channel ORANGE, ugyanakkor egészen más terepeket fedez fel. bensőségesebb, gazdagabb és elsőre nem üt akkorát. szépen lassan mászik bele az emberbe és ott marad, mint valami józan jóbarát. talán úgy tudnám legjobban elmondani, milyen ha az ember meghallgatja, hogy miután vége van, úgy érzem a világ egy kicsit közelebb került. ez azért elég nagy dolog egy popzenei lemeztől.

     

    5. Car Seat Headrest - Teens of Denial

    apu ökölbe szorult keze vagyok. mondhatnám ezt is de túl távoli a hasonlat. inkább csak folyamatosan ökölbe szorult kéz vagyok, folyton szorongó, kilátástalan, akinek semmi sem sikerül de ha még is annak se tudok örülni. ez a lemez ennek az érzésnek a teljes manifesztációja. minden egyes hangjában benne van a kétségbeesés és a fojtogató érzés, hogy mit-miért-hogyankellcsinálnommikorleszvégeazegésznek. ez volt az egyetlen lemez idén, ami annyira betalált, hogy el kellett tőle magam távolítani, le kellett törölnöm az ipodomról, mert úgy éreztem belepistulok ebbe a zenébe. pusztító munka végighallgatni de megéri. van egy kis remény még, mondja Will Toledo. vagyis nem mondja, csak érzékelteti. nagyon ki akarom hallani belőle.

     

    4. Bon Iver - 22, A Million 

    kevés bonyolultabb dolog született idén, mint ez a szörnyeteg. itt is önvizsgálat folyik, csak inkább a miszticizmus felé fordulva. numerikus utalások és összefüggések, az élet kiismerhetetlensége és töredezettsége, a reveláció, hogy mindez mégis működik. történetek kavarodnak és mondatokba rendeződnek, még sincsen egy vezérfonal, ami összekötné őket. mert az élet sem lineáris. a keresés sem az. hozzákötünk számokat a fejlődéshez, az irányokhoz, az érkezésekhez. de ez csak a saját loginkánk. majd mi csinálunk belőle építményeket. akár a Bábel-tornya. új szavak és célok. ez csak akkor lesz a barátod, ha mered összerakni. 

     

    3. Frankie Cosmos - Next Thing

    annyira közel érzem magamhoz ezt a fél órát, mint kevés dolgot a világon. csak szóvirágokat tudok dobálni: tini vircsaft, felhőbe-bámulás, ahogy érik a gyümölcs és a keserédes ízvilága. másfél perces mikroslágerek, annyira valóságosak, hogy sírok. mit sírok bőgök. de ezt örömömben teszem. rávilágít arra, hogy annak ellenére, hogy mennyire fos tud lenni néha, vannak azok a pillanatok amiért érdemes. olyan, mint a délutáni napsütéses szobában lebegő porcicák. a lét elviselhetetlen könnyűsége. kötelező.

     

    2. Radiohead - A Moon Shaped Pool

    mit lehet mondani még egy Radiohead lemezről, azon kívül, hogy zseniális? a létező összes érzelmi húron játszik egy kicsit mindig változtatva a megszokott hidegségen és hangszerelésen. most például vannak vonósok. amúgy meg ez is egy egészen szomorú lemez. búcsú és ragaszkodás. az a sáv amikor az ember nem tudja mi lehet. purgatórium. üres szobák, amik régen tele voltak. napsütés télen. gyerekzaj. álmok. látjátok ide jutok, ha nem lehet emberi módon beszélni már. mert a beszéd az vár. és a zene már most sokkal előbbre van. ez az igazi szerelem.

     

    1. David Bowie - Blackstar

    és akkor a valódi búcsú. mennyiben határozza meg, hogy ez a kedvencem, az, hogy Bowie már nincs köztünk? ez tök egyértelmű, nagyban. de ezeket a dalokat pont ez teszi naggyá, így kettőségükben hatalmasok. egész egyszerűen lenyűgöz a mondanivaló és a megvalósítás. ilyen búcsúajándékot csak a hatalmasok tudnak adni. az a pillanat, amikor az utolsó dalban megszólal a Low egyik kulcsszámának az A New Career in a New Town-beli harmonikája, a popzene egyik kulcsa. ez a visszautalás és előreutalás egyben. megszűnik az idő. és a többi dal sem különb. apró kis kulcsok a szabadsághoz. hogy ne nekem kelljen lezárni ezt az egészet, kölcsönveszek egy sort egy másik idén elhunyt hatalmasságtól: a mindiget javítom örökkére.


    Persona és Árnyék, kéz a kézben

    2015 1. rész

    Viszonylag lassú lángon

    2016: (Afro)futurizmus

    OFF Beszámoló #DAY FOUR

    zajkatalóg#10 - Jan Johansson: Jazz på Svenska (1964)

    OFF Beszámoló #DAY TWO

     2016   album   elektronika   lista   off   zene   katowice   világzene   pop   techno   2017   house   rock   a38   albumlista   metal   koncert   festival   zajkatalóg   indie 

    2017. augusztus
    2017. július
    2017. június
    2017. április
    2017. február
    2017. január
    2016. december
    2016. november
    2016. október
    2016. szeptember