• A búcsú rítusa - 2016 eddig

    eltelt fél év, én pedig megpróbálom tíz lemezben összegezni, mi is volt idén A JÓSÁG.

    2016 - elég különös év. minden ismerősöm nagy változásokról beszél és nem is csak beszél, hanem látom, hogy át is éli. fáradtság, fájdalom, nagy energiabefektetések. sokmindenkitől kellett például elköszönni. csak pár név: David Bowie, Prince, Merle Haggard, Phife Dawg és még sorolhatnám. idén tényleg kegyetlen az idő. talán ezért sem tudok/tudtam annyira közel kerülni még idei zenéhez: nem merek belemerülni, félek, hogy milyen gyorsan továbbszáll az, ami miatt szeretem és a legkifejezőbb művészetnek tartom ezt a médiumot. Tudom bazsalygás és közhely de ez az érzelem. az érzelmekre való képesség. az a lehetőség, hogy mikrováltozásokat is képes felvonultatni az ember. ez a diverzitás és ennek opciói. félek ezt mind elveszíteni és félek a haláltól, és talán pont emiatt lehet ez az év olyan jó a végén, ha elhiszem.

    hoztam tíz albumot, hogy ti is elhihessétek.

    10. Chrisztian Fennesz & Jim O'Rourke - It's Hard for Me to Say I'm Sorry

    ezt nem is tudom, egészen, hogy miért. talán az, hogy milyen élethelyzetben hallgattam. egyszerű és mégis kíméletlen. csak úgy húzza befelé az embert és a végén a nagy zajban, egy rendezett káoszban elillan. maga a borító is egészen ilyen. nem tudok erről, többet írni: meg kell hallgatni és utána várja az ember az esti imákat.

    9. Weezer - White Album

    én eddig is nagyon szerettem a Weezer-t (na jó, az utóbbi tíz év albumait egészen konkrétan leszartam, nem tetszettek, ahogy amúgy senkinek sem), a kék album és a Pinkerton nagy kedvencek, a zenekar azonban a 2000-es években nem produkált semmit, csak felejthető popslágereket. a 2014-es Everything Will Be Allright at the End viszont egy szerethető album lett, semmi elképesztő, csak végig kellemes. amit most a srácok idén összedobtak, az egészen lehengerlő. nem kell itt sem nagy megoldásokra számítani, aki hallott már pop-punkot meg egy kicsit (nem nagyon) alter-rockzenét, az ezt is hallotta. na de a feeling gyerekek!! a nyár összes dala rajta van, a jól-érzem-magam-és-sosem-múlik-el típusú számok ezek. én ezt pörgetem június eleje óta és tökre nem untam meg. szükség van ilyen tisztelettel elvégzett lazulásokra.

    8. Vektor - Terminal Redux

    itt is az időről van szó. és kettősségekről. a kedvenc témáim. amilyen halálgyors ez a zene, annyira érdekes és ellentétes a témája: az örök idő tehát magyarul időtlenség. ez gyakorlatilag egy űropera, a Cygnus Terminal és népének történetét mesélik el. van benne felszabadító hős, rabszolgasors, illuminatira hajazó főgonoszok és persze morális-egzisztenciális kérdések. a hangzás csak hab a tortán, egyben van mintha így születtek volna a zenészek alapból. dallamos, megjegyezhető harmóniák és a végén a ballada (még énekelnek is benne, tök komolyan!!) sírba viszi az embert. ezt így bármikorra ajánlom de türelem kell hozzá, a több mint egy órás játékidő azért fárasztó lehet egyeseknek. erre maszturbáljatok, kedves rockerek.

    7. Moodymann - DJ-Kicks

    ez, ahogy a Csabi is mondta a podcastben, az amerikai középnyugat megzenésítése, tájakkal, emberekkel a legszebb lírai köntösbe bújtatva. minden van itt: hip-hop, soul, jazz, blues szóval feketezene. definitív válogatás, amit kb. bármikor fellehet tenni, én főleg az estéket ajánlanám, mert annyira simul egymáshoz a két matéria, már-már magyarázni sem kell. szeretkezni is bizonyosan kíválóan lehet rá. hajrá.

    6. Andrew Bird - Are You Serious?

    ez meg maga a tisztaság. sokan rohadtul unják már a gitárzenét és megvallom őszintén néha a századjára visszarángatott ötletektől én is falnak baszom az agyamat, viszont ha jó a dalszerzés és még egy kis pluszt is képesek hozzáadni, akkor teljesen kiterülök. ennek tényleg csak annyira kell eleget tenni, hogy hozzábaszol a végeredményhez egy kis torzított vagy reverbes hegedűszólamot. és meg is volnánk. a Left Hand Kisses és a Saint Preservus meg az év dalai. kimerült tavaszokra és bensőséges koccintás mellé, a fák alá tegyétek be.

    5. Open Mike Eagle and Paul White - Hella Personal Film Festival

    ez is a feel-goodról szól. na jó nem, bár ha csak az alapokat vennénk számba, így is lehetne. OME mesél az életéről, a vágyairól, ballépéseiről és félelmeiről na meg a véleményéről, szerinte hogyan folyik a világ. ezt olyan stílusosan és svunggal teszik, hogy azt nem lehet kikerülni. vagyis ki lehet de akkor kimaradsz olyan témákból, minthogy mit tegyél akkor, ha túlságosan ráborulsz a csajodra/pasidra, vagy ha rá vagy függve a boldosághormonra. ide is jut egy kicsi fekete-öntudat és ennek a szövege is minimum zseniális. a flow jó az alapok istenkirályak, szóljon ez a diszkóban szombat este.

     

    4. Xiu Xiu - Plays the Music of Twin Peaks

    imádom a Twin Peaks-et. a hangulatát, a borzongást, a lassú félelmet, a titkokat. ezt így csak a Xiu Xiu tudta feldolgozni. tavaly már hallottam élőben (és egy kicsit jobban is működtek) de így, lemezen is maga a megváltás. egy sima feldolgozáslemez, úgy tálalva, hogy az mint eredeti intellektuális termék is megállja a helyét. remélem jönnek még ezzel ide koncertezni. nagyon remélem, mert ezt újra látnom kell. ha nem is, legalább mindig elővehetem ezt a mementót.

    3. Frankie Cosmos - Next Thing

    egyidősek vagyunk a hölggyel, persze, hogy átérzem mindazt, amiről énekel. tini vircsaft, felhőbe-bámulás, ahogy érik a gyümölcs és a keserédes ízvilága. mikro-slágerek, másfél percben, míg az ember lesétál egy emeletet, hallotta már a sztori végét. közben pedig egészen olyan mint a délutáni napsütés a szobában, amikor lebegnek a porcicák, sőt ezek a dalok a porcicák. látjátok, ezt az albumot, csak ilyen nyomi képekben lehet leírni. ahány ember, annyi megoldás. ez a kulcsa ennek a fél órának.

    2. Radiohead - A Moon Shaped Pool

    hideg szeretet. egy szóösszetétel, amit elég gyakran használok, mert érzem a rezdüléseit. a Radiohead pont ez. elementáris szinten tudják megszólaltatni a kétségbeesést és a szorongást. az új lemezük, úgy, hogy azt gondolom nem a legerősebb, mégis itt van velem az év minden pillanatában. vonatkozási pont, origo. sok régebbi szám, a mára átgyúrva. vonósok, elektronika és gitárzene a csúcsra járatva, megpakolva annyi érzelemmel, hogy az lassacskán elviselhetetlenné válik. a legjobb példa rá a Daydreaming. instant kedvencé vált, rögtön az első hallgatás után. útkeresésre és vállalásokra írva, beszélve. az év legjobb dala, ezt már most 99% biztonsággal jelentem. jelenti a halál, inkább megélem. és alig várom, hogy az ősz utolsó dobogásainál betegyem újra és végigsuhanjak a városon. vagy a szobából lessek kifelé, hogy így múlik el az élet.

    1. David Bowie - Blackstar

    az egyik legnagyobb idolom idén elment. tiszteltem, mint zenészt és mint embert. könyveket olvastam róla, böngésztem, hogy mik a kedvenc könyvei és, hogy hogyan írja ezeket a gigantikus horderejű dalokat. egyedi volt minden tekintetben, a popzene egyik legnagyobb művésze volt és lett. ez az utolsó album több mint zene: örökség, tanúságtétel és történelem. ha összelehet foglalni egy életet és kilépni egy másikba, azt így kell csinálni. szebben búcsút inteni lehetetlen. és így visszakanyarodva az elejére, ezért is ez a legjobb idén számomra, mert azt ünnepli, amiért a zenét magát szeretem. a sokszínűséget és a mulandóságot a halhatatlanságban. paradoxok. akkor legyen így. ég veled, Setét Csillag.

     

     


    Persona és Árnyék, kéz a kézben

    OFF Beszámoló #DAY ONE

    2016: 2. rész - A legjobb dalok, EP-k, miegymás

    zajkatalóg #9 - Arto Lindsay: Noon Chill (1997)

    2016: Szelektív emlékezet, személyre szabva

    Óvilági rituálék depressziói

    Piaczene - poszt-kolónia és szintézis

     2016   album   elektronika   lista   off   zene   világzene   pop   techno   2017   house   rock   a38   katowice   koncert   festival   albumlista   metal   indie   új 

    2017. augusztus
    2017. július
    2017. június
    2017. április
    2017. február
    2017. január
    2016. december
    2016. november
    2016. október
    2016. szeptember