• Gyöngyök, göröngyök - Az én 2017-em - 25 lemez

    a szokásos évösszegzésem első fejezete. napló a haverokról.

    így lassan a közepkorúság felé haladva, teljesen ambivalens érzések kerülgetnek az év vége felé közeledve: az évvégi lista már-már berögzült szokássá vált, egy jóeső érzés, ami annak a csúcspontja, hogy ez az évem is milyen teljes volt ilyen vagy olyan szinteken. összegzés, mementoállítás, élet értelmei, ilyesmik. ugyanakkor felteszi magának az ember a kérdést, hogy ennek igazán mi a haszna. hiszen az idő folyamatosan történik, nincsenek határai, csakis mi használjuk ezeket viszonyítópontoknak és ilyen módon nem sok történik ha egy ilyen lista elveszik valahol az éterben. viszonlyag talán kevesen is csinálják. mitn a naplóírást is. de talán egyszer a jóval későbbi történészek megtalálják és levonnak belőle bizonyos következtetéseket: hogy egy fiú valahol Közép-Európa szívében miket szeretett és miért. hát legyen. felülök akkor erre a vonalra.

    2017-ről azt mondhatnám, hogy a kifejezetten egyenletes színvonalak éve volt. semmi kiugró (vagyis kevés), ugyanakkor maximálisan elégedettek lehetünk. nehéz is volt összeállítani ezt a lemezsort, mivel folyton találtam valami újat, ami simán mehetne ezek közé, egyáltalán nem lógna ki minőségben és hangulatban. azonban tartottam magam ahhoz, hogy csak azok menjenek ide, amiket tényleg megszerettem és ha visszagondolok idénre, akkor ezek küsszanak be a szemem elé, ezeknek érezzem az ízét.

    ugyanakkor, mivel nehéz volt kiválasztani, sokminden el is marad erről a listáról. ennek több oka is lehet, a fent említett mellett még voltak olyanok amikre nem volt annyi időm így a vége felé, mert tényleg túl sok volt (Prurient - Rainbow Mirror), voltak hatalmas csalódások, amikre nem lehet szó (Arcade Fire - Everything Now), kisebb, elmúló csalódások (St. Vincent - MASSEDUCTION), vagy olyanok, amik sokak meglepetésére teljesen elmentek mellettem és nem váltottak ki belőlem semmi nagyságot (Kendrick Lamar - DAMN.)

    kis statisztika így az elejére, hogy miből mennyit hallgattam:

    Rock: 24

    Indie/Alternatív: 45

    Elektronikus/Ekszperimentális: 29

    Hip-Hop: 20

    Folk: 8

    Metal: 22

    Jazz: 8

    Pop: 15

    Egyéb: 6

    azaz idén összesen 177 új lemezt sikerült meghallgatni, ami azt hiszem egészen jó arány. kis magyarázat: a rockba minden beleszámít, ami a mainstream hangszeres hangzásból ered, akár punk, akár post-punk, stb. az indie vagy alternatív a legnehezebben behatárolható kategória, ide csak érzésre pakoltam bele a cuccokat. az egyébbe az olyanok kerültek, mint a filmzene vagy a világzene. ebből jövőre jóval többet illene fogyasztanom. ez lesz jövőre a fogadalom. na de akkor jöjjön a lista, hogy mi a 177 lemez krémje, a pajtásaim:

     

    25. BROCKHAMPTON - SATURATION II

    ő a trendi haver. mindig fullba felöltözik, ravasz módon követi de alakítja is a divatot. mindehol ott van, mégsem tűnik fel igazán. egyszerre hivalkodó és extrovertált, ugyanakkor pont úgy vegyíti a stílusokat, hogy ne legyen idegesítő vagy fárasztó.

    A Brockhampton kollektíva idén 3 albumot adott ki, a harmadikat nemrég sikerült befejeznem és mindhárom igazán korrekt mű. az első teli van igazi bangerekkel, nekem már-már slágeres pop-rappel, a harmadikról nem tudok még teljesen magától megálló kritikát kifejteni, de egy jó kis összegző munkának tűnik. ha az első a felétől nem veszítené el az egységes flowját, tuti ez jönne ide de a lassú, túlságosan érzelgős dalok miatt nem tudtam úgy szeretni. viszont a trilógiából egyértelműen kitűnik a második darab. végig viszi a magasan pörgő sebességet, csak az utolsó két dalra engedi le azt, még pont jókor, hogy kényelmesen belelazuljunk az elengedésbe. jó szövegek, az alapok meg pláne, minden van itt, popkult utalások, szerelmek, pénz, gangsta-élet, drogozás, queer-kultúra. a sárgára festett, urbánus 2017 szóvivőjét látjuk itt kéremszépen.

     

    24. Tchornobog - Tchornobog

    magábaborulós, sötét érzelmekkel tépelődő, multifunkcionális barát. egymaga kívülről tudja a világ összes nemzetének a mitologikus hátterét, csak nehezen lehet vele bármilyen találkozót is összeegyeztetni. csak akkor fordulsz hozzá, amikor szükséged van valamire, amit mástól nem kapsz meg, de ő pont akkor, pont ott lesz.

    ha a legdurvább albumról kérdeznétek idén, erre mutatnék gondolkodás nélkül. teljes horror az, amit az ukrán Markov Soroka letett is az asztalra. a náv a szláv népek gonosz-etoszából származik, a hangzás is a borító követi ezt. a borítót nem tudom eléggé dícsérni, ha becsukom a szemem és elképzelem a tájat, ahol ez a lemez játszódik, pontosan megkapom az áhított látképet. a riffek könyörtelenek és emlékezetesek, black meatlhoz képest még dallamosak is. tele van precíz mértékkel kivitelezett váltásokkal, néha jazzes színekkel, az ambientes eltűnődésekkel pedig újabbat csavar a képleten. hibájának talán csak a hosszát tudom felhozni, és a dobkeverésen is lehetne egy kicsit csiszolni még. mindenesetre, a csukott szemmel rettegőknek kötelező darab.

     

    23. Vince Staples - Big Fish Theory

    a buli fiatal ördöge, aki még bírja a piát. csak a minimálbulik, fenn a tetőn, lent az alagsorban, mindegy neki, csak tolja ezerrel. ha ő vezet bele az éjszakába, akkor csak abjod eshet, de nem baj, valahogy kikeveredik belőle. nem mellesleg ő fog megtanítani csajozni később, amikor már kinősz ebből. ő még akkor is fiatal lesz, amikor te már rég nem. sajnos avagy szerencsére

    ha elkezdenék MDMA-t nyomni csak erre tenném. a teljesen minimál alapokat és a trapet keverő mix egy lesavazott, wc-n lehúzott, akáriumba leküldött szűrőn keresztül. táncolás pipa, nagy kocsik pipa, éjzska-piroslámpa pipa. a szöveg néha cringe, senkit nem érdekel, megőrülni jöttünk ide. ez egy ilyesfajta, kicsit trash-gyöngyszem, amit sokan szerettek, nem véletlenül. these hoes won't hold me back, ordítom és lehet komolyan is veszem egy pillanatig. holnap másnaposan csináljuk majd a rántottát.

     

    22. death's dynamic shroud - Heavy Black Heart

    a geek-friend. valószínűleg videójátékokhoz csinál majd zenéket vagy esetleg grafikus motorokat fejleszt majd. nem tűri a kritikát, ezért álnéven nyomja és te sem feltétlenül tudod, mivel foglalkozik. sötétbe burkolózik, de abba a fajta sötétségbe. sokkal fifkásabb az ő szürkezónája.

    a vaporwave az a dolog, ami igazából sosem csírázott ki. megmaradt abban a szűk élvezeti körben, ami a gyökere is volt egyben. igaz, a mainstream átvett tőle bizonyos elemeket, na nem sokat, főleg az esztétikából. ugyanakkor örülök, hogy a maga kis ékszerdobozát tudja olykor bővíteni vagy belső megújulással, vagy máshonnan újból átvett stílusjegyekkel. itt az utóbbi történt meg, kcsit véve a tánczenéből, a glitchből és trapből, továbbfejlesztve a vapo alapelemeit: a hamis nosztalgiát, a túláradó érzelmeket, a japán kultúráért való rajongást és a kiváló samplinget. szép és mégis semleges megállások, hosszú szünetek váltják a hangorkánt, meg-megszeppenve eldobott hibákkal. házibulikba kötelező de meghitt randikra is ajánlom.

     

    21. Mac DeMarco - This Old Dog

    neki most szüksége van egy kis nyugalomra. hívd fel, régen találkoztál vele. fiatalabb korodban csak vele nyomtad, ott voltatok a legforrób hajtásokban. mára egy kicsit megváltozott, lecsendesült. már nem vodkáztok, hanem egy tea mellett beszélitek meg kivel mi van. hívd fel ezt a barátot. megérdemli.

    Macy, Macy, Macy. nem igazán erre számítottam tőled. aki ismer most meg is lepődhet, hogyhogy ennyire a végére raktam az egyik kedvenc dalszerzőmet az elmúlt évekből? a válasz az, hogy ezzel az albummal kettős érzelmekkel gondolok. néha imádom és csak ezt hallgatnám, hetekkel később viszont eszembe nem jutna ezt egynél többször betenni. pedig fontos és helyes átalakulás ment itt végbe, a melankolikus hangzás helyébe a melankolikus dalok léptek, családállítás és visszanézés, a stádiumok kijelölése. hangzásban az akusztikus, chillesebb vonal lett a csapásirány, zongorával, néhány szintifolttal. a dalok néha mégis félkésznek érződnek. mintha a kis kedvencem egy nehéz időszakon menne keresztül. ezért tudom tisztelni és szeretni ezt a 45 percet. mert munkás, belülről munkás és érett. erre a hátranézésre szükség van. nyaktörés nélkül.

     

    20. Jay-Z - 4:44

    az apa nem barát. ezt mindenki tudja. ha eddig nem tudtad, most megtudod. ő mindig is az apád lesz.

    ha valaki azt mondja nekem az elmúlt öt évben, hogy én egy Jay-Z lemezt szeretni fogok, akkor akkorát nevetek, hogy beszartam volna. most mégis ez a helyzet. a fickó közelebb hozott magához. ezt nem is nevezném feltétlenül rapalbumnak, inkább egy nagyszerű aláfestéssel megtoldott spoken word keresztezésnek. a legjobb R&B alapok amiket a hatvanas-, hetvenes évekből szedtek elő, legyen az Nina Simone vagy más. itt is a család van központban, legyen az nukleáris vagy kisebbségi/kulturális. értékmentés folyik, minden fronton. kiszólások a politikai helyzetre, a zenei élet szereplőire és ami az elsődeleges. saját magára. önreflexió, végre nem képmutató módon. a 4:44 koncepciója pedig az egyik legletisztultabb idén. azt üzeni ne fuss magad elől. és ne fuss kis magad alól.

     

    19. Yves Tumor - Experiencing the Deposit of Faith

    borús napokon felbukkanó, hideg barát. legtöbbször a káosz széléről jön elő, de olyan magabiztosan, mint kevesek. sosem eszik meleg ételt. a forróság gondolatától is borsózik a háta. de a szakításnál mégis őt hívod fel először. vica versa.

    ha atmoszférára vágyik az ember és különböző marginális stílusok egyvelegére, ide forduljon. ennek az éppen 40 percnek semmihez sem hasonlítható hangulata van. ritkán kerül ilyesmi a füleim elé, pont ezért van akkora hatással rám. egészen extrém helyekről összevágott anyag lett, van benne elektronika, apró morzsái a tape musicnak, népi ének, egyházi zene. van, hogy egy dalba összeérve. különleges matéria, a nagy fél között mutatja meg az igazi arcát. külső térben elveszik az éle. nem a megszokott befelé figyelés.

     

    18. The Magnetic Fields - 50 Song Memoir

    ő az öreg barátod. amikor üdvözlöd és kezed fogtok, érzed a nikotint a bőrén. kopttas műbőrdzsekiben jár, zsebei tele vannak papírokkal és dohányszemcsével. főleg ülni szeret,a fekvés vagy a mozgás nem az ő világa. a kocsmában csakis presszót iszik. ő tudja a legtöbb rossz viccet kívülről. szereted őket.

    50 dalt nem egyszerű megírni, még akkor sem ha mindegyik szar, pláne akkor ha valami igazán jót akarunk alkotni. a Magnetic Fieldsnek ez egyszer már sikerült 1999-ben, most úgy néz ki, megint bejött a nagy koncepció. 2 és fél óra alatt bejárjuk Stephin Merritt elmúlt 50 évét, szarkasztikus, bohókás kis dalcsokrokban. minden egyes évtized kb. 30 percre lett gyúrva. érdekes, hogy ennyi idő hogyan fér bele pár percbe.  mert végighallgatva nem tűnik ez soknak, annyira szórakoztató. hallhatunk sztorikat a hatvanas évek gyerekkori nehézségeiről, az egyetemi évekből, hogy miért bukott meg Stephin etikából, reég elmúlt szerelmekről (nők és hangszerek is játszanak[dupla szar poén]), barátokról, idős emberekről, fontos helyekről (mert ugye az mindenkinek van), a lemez kevésszer engedi meg a szomorúságot magának, talán 6-7 ilyen szám van de azok megérik a pengeélen táncolást. szóval egyszerűen szó van itt mindenről. mert egy élet alatt ugye minden megtörténik. nem csak élni jó ezt. nem csak élni jó. reméljük.

     

    17. Hellripper - Coagulating Darkness

    ezzel a baráttal alapítod majd meg az első zenbekarodat. vagy lehet már túlestetek rajta és már csak messziről követitek egymást. mindig megmondta a frankót, ha baja volt vagy ha valami tetszett neki. nem köntörfalazik. nehéz vele kijönni, mert annyit beszél és folyamatosan csinál valamit. csak a végeredmény élteti, meg az, hogy egyszer majd mesélhetnek róla izgalmas sztorikat.

    olyan erővel csapott meg az album szele, mint régen metálnál. a huzata régies, mégis valódi és releváns, nem érződik feleslegesnek.a szólók szétfeszítik az amúgyis feszes kereteket, a rövidsége pedig kifejezetten jól áll neki. hegyen érzen magam tőle ahol friss a levegő. kalandvágy fog el, hogy meghódítom az eljövendő csúcsokat. nem komor, hanem élettelteli. nem földöntúli, hanem pragmatikus. ahogy a Tchornobogot, ezt is egyetlen ember hozta össze (James McBain), ami tiszteletre méltó. jó érzékkel nyúl a dallamokhoz és kegyesen keveri diszharmóniával. de a sebessége a fő. az az áldott sebessége. 

     

    16. Cameron Graves - Planetary Prince

    ügyeletes zsenihaver. nem próbálkozik, pontosan tudja, mit kell hova tenni. kicsit irigy vagy rá, hogy mennyire jól inkorporálja a körötte levő tárgyakat a vele megtörténő helyzetekbe. de a legfontosabb tulajdonsága, hogy egyáltalán nem nagyképű. na jó, egy kicsit. de ez a szexepilje.

    a sajtó által meglepően hanyagolt lemez, talán pont a konzervativizmusa miatt. a post-bopból kiinduló formanyelve szétterül egy nagyobb palettán, amiben találunk apró mozzanatokat a spirituális jazzből és a fuziósból is. improvizatív, néha már-már zavaróan sokat akar mondani de nem lehet letagadni a nagyságát. erősen meleg érzelemvilággal nyújt biztosat és szerintem nem nagyon lehet csalódni benne. a basszus és a zongora harmóniája, amit a fúvosok adnak a legizgalmasabb benne. én a dobbol kicsit visszavennék, akkor még jobb is lehetne, ha már így alakult maradhat. és azok a dallamok. egy hercegről beszélünk. koronája nálam már van. ha így folytatja, nem csak nálam lesz.

     

    15. Richard Dawson - Peasant

    szintén egy kocsmai barát. az ivás neki, egy epitheton ornansa, ehhez mérten ismeri az egész falut/várost/országot. népének kulcsembere, nem lehet elmenni nélküle észrevétlenül. csak akkor találkozol vele, ha momndja valaki, onnantól kezdve örökre veled marad. szörnyű sorsok mocorognak benne. egyszerre tud sírni és nevetni.

    Istennek adok hálát, hogy őt láthattam idén élőben. olyan magával ragadó volt az a szűk egy óra, amit a társaságában tölthettem, hogy hazaérve rá is ugrottam erre a lemezre. előtte csak két dalt ismertem, az egyikre feltétel nélkül tudok könnyeket ereszteni. a dalai egyszerű alapokból indulnak el, személyes, ugyanakkor mindeki által ismert szituációkból, viszont a körítés és a kivitelezés olyan energiákkal tölti meg a formát, amit csak a legnagyobb mesélők tudhatnak magukénak. szomorúság a tetőfokon, kurvák, ragadozók, gyilkosok, dúlák, hősök és katonák a tűz körül. középkori rigmusok, felfordított világ. csuklyás fejjel, nyakunkon kötéllel meredünk az égre. egymásra is nézhetnénk, üzente a költő.

     

    14. Foxygen - Hang

    görcsösen ragaszkodó barátszerűség. nem voltál vele soha igazán jóba, a pofátlanságát utáltad és szeretted egyszerre. két évente újraírja magát, ilyenkor adsz neki még egy esélyt. néha nem hiába.

    a dölyfösségnek a manifesztuma ez a rövidke dráma. se eleje se vége egyveleg, magában egy egész előadás. csak két ura van ennek az estének a kastélyban: Sam France és Jonathan Rado. ketten a direktorai az újonnan a belvárosi főtéren létrehozott modern cirkuszi előadásnak. kifordítva az orfeumok világából és a hollywoodi csillogásból. grandiózus hangszerkíséret, a hegedűk ájtatosan szólnak, a klarinét játékosan csipkelődik és érzed, hogy véged van, mert beszívott magába ashow-business. itt is a szarkazmus viszi a hátán a produkciót, megtámogatva túllihegett drámaisággal és popcorn-szaggal. a  cinizmus sosem volt még ilyen jó.

     

    13. Laurel Halo - Dust

    legjobb lánybarát (férfiszemmel). legjobb lánybarát (női szemmel).

    kívülállóság. antimonotonitás. a zajok legkreatívabb használata. közben az ének lágyan alákúszik és kiegészíti (ez a kulcsszó, hogy CSAk kiegészíti, nem főelem). jazz és hideg tartás. elakadt mozdulatok. mintha egy noir-ba csöppentem volna. nincsenek főszereplők, az ambiénce a lényeg. a voyeurködés, a motívumok felfedezése. kopog a cipő a macskakövön és jobbra egy nagyobb katedrális. vagy ez Berlin. lehet ez Berlin. az arányok szívem, az arányok. nem tudom, a hölgy ezt mivel éri el de a hangulat maga is egy hozzáadott adalékanyag. a hangok nélkkül nem teremtődik meg. esti zajnak ajánlom. kültérre. nem akarok hazamenni és ez a legmeglepőbb dolog az életben.

     

    12. Girlpool - Powerplant

    az a csendes lány, aki szabadidejében verseket írogat és titokban tarja. közben imádná a figyelmet, csak nem jut neki elég. nem törtető de biztos magában. a régi novellák nyelvezetét jobban szereti, mint a kortársakat. visszavágyik egy régebbi korba. szeretnéd jobban megismerni. sajnos a buszon sosincs mellette hely.

    ritkán sikerül összefoglalni akár egy érzelmet vagy történést pár mondatban. nekik olyan jól sikerül, hogy nehezebb lesz a levegő ha megszólalnak a dalok. ezek a maximum két és fél perces balladácskák ködös mondatokban rejtik el a filozófiai kiskátét. itt is a szerelem a domináns, mint általában, hangos/halk/hangos dalszerkeztés, poszt-grunge hangzás modern köntösben. indie ékszer nem bálokba. mondjuk vedd fel a buszra. ott csillogj vele.

     

    11. King Gizzard and the Lizard Wizard - Flying Microtonal Banana/Murder of the Universe

       

    a legkreatívabb barátod. egészen furcsa dolgokból szedi össze azt az újat, amit fáradhatatlanul csinál. tele van a szobája szeméttel. szemetet eszik. sosem beteg. nem fekszik le hajnali három előtt, hétkor már fent is van. éppen egy sci-fi regényt ír a Quxiik és a Varathilák háborújáról. most tart a négyszázadik oldalnál.

    egyszerűen letagadhatatlan, hogy 2017 a Gizzard éve volt. tavaly azt ígértek, 5 albumot fognak kiadni. eddig négyet be is tartottak. mind a négy egy tőnek a négy különböző megnyilvánulása. volt egy mikrotonális album, egy sci-fi/fantasy történetmesélős, egy jazzes lazítóalbum, meg egy proresszív rockos. ez a teljesítmény már önmagában lenyűgöző, az meg pláne, hogy egyik sem lett rossz. sőt, igazán nem is tudtam választani, hogy melyiket rakjam a listára. a Flying Microtonal Banana egyértelmű volt, a mikrotonális skála rockzenében alkalmazása frenetikusra sikeredett, igazi anatóliai rockhangzást álmodtak meg a fiúk. a homok belefolyik a cipőmbe, én meg várom a vizet, az életadó vizet. a Murder of the Universe 3 több, mint 10 perces dala meg olyan sztorikat mesél el, mint a cyborg, aki ember akart lenni, ezért megalkotott egy emberi testet, hogy átélhesse a hányás élményét. ez olyan jól sikerül, hogy a világ elpusztul. a hányás-mitológiát sikerült sci-fibe oltani, fantasztikus narratívával. az ötödik album még nem jött ki, de tippre dec. 31.-én érkezik. biztosan jó lesz. ebben nem kételkedem.

     

    10. LCD Soundsystem - american dream

    öreg róka, de még nem annyira öreg. elkezdte érezni az idejének végét, ezért pánikol. tőled várja a megváltást. persze tudja, hogy feleleges a harc. inkább veled harcolna még egy kicsit, hogy húzza a húzhatatlant.

    későn ért be nálam ez a lemez, az elején azt gondoltam nem is lett jó. aztán valami átfordult bennem és megértettem ezt a fecsegést, a táncolós ritmusokat és a keserű paródiát. nem hiába volt a visszatérés, úgy gondolom. abban az időben, amikor már minden embernek van egy olyan kedvence, amit a másik nem siemrhet, elsilányosodik a zenei ízlés és nem marad más, mint csinálni egy újabbat és még egy újabbat. Murphy ezzel a kommentárral új platformot nyit a zenei gojndolkodásról, a kritikáról és a zene szeretetéről. okos lemez ez, fontos és mégegyszer leírom, nagyon okos.

     

    9. Converge - The Dusk in Us

    friss és erőteljes fiatalemberbarát. szociálisan és politikaliag érzékeny. egy komoly ember. mögötte aranyozott védvonal.

    sűrű ködben, hosszú várakozás után jött ki az új Converge, és az egyik legjobb kortárs metálbanda most is bizonyított. nehéz hangulatú dalok, a fájdalmas létezés kommentárja és fáradtság. emellett van még dal az apává válásról, amiről azt hiszem nem túl sok matéria van a popvilágban. a metálszíntérhez képest könnyen fogyasztható, teli érzelmekkel, multiverzumokkal. a bennünk leledző szörnyek pakolnak ki az utcákon és főleg otthon magunkban, a magunkab fojtás szörnyetege, az elhagyás szörnyetege és a nélkülözés szörnyetege. nem sikoly ez a végtelenbe, inkább állítás a meggörbült terek örök horizontján.

     

    8. Idles - Brutalism

    az álprolibarát. lakótelepen nőtt fel de jó jegyeket kapott a suliban és megbecsült ember lett belőle. tartja azt a látszatot, hogy ő nem lépett feljebb de kifejezetten intelligens és a véleménye jelentős. neked. főleg.

    szintén egy koncertélmény miatt szerettem bele a zenéjükbe, ugyanazon a helyen, Katowicében. olyan erős jelenlétet tanusítottak, hogy muszáj volt kipróbálni, otthin is tudják-e ezt tartani. és ami amúgy nem szokványos, hogy ezt nyomják a lemezen is. ez is egy érzékeny lemez, tud kommentálni jelenlevő problémákra, személyes kontra közös valóságokra. és jól kommentál. ez a legnagyobb erénye. a punk-virtus magával ragad az első percben és te csak nézel, hogy miért vered szét otthon a dolgaidat. elvisz egy primitív helyre, hogy gondokozhass utána rajta. ez a brutalizmus. ez az új garázdaság. nothing ever happens. over and over and over again.

     

    7. Feist - Pleasure

    a borozgatós barátnő. igazán szépen beszél. nem gondolkodja túl az életet, a maga egyszerűségében tekint mind az emberekre, mind a világra. váltogatja a hajszíneit. az öltözködését a hangulataihoz alakítja. ő ajánlja neked a legjobb filmeket. később mind a kedvenceid lesznek.

    a legkifinomultabb és pontosabb lemez a listán. (csak azért nem írom hozzá, hogy a legszemélyesebb, mert abból még lesz egy, ami verhetetlen ilyen szempontból). könnyeden szökell és folyik, érik, mint a nemes borok. a felvételeket úgy készítették el, mintha mellettem ülni Leslie és az én fülembe suttogna vagy éppen kiabálna. az a legjobb, hogy itt nincs szó halálról. nem vizionál pusztulást, nem tamáskodik. megszenvedi a nehétz pillanatokat de elvégzi a munkát, azt amit el kell. nem várat és nem tekint el a fókuszponttól. egyenes és nyers. nyersen kifinomult. paradoxnak hangzik, ám nem lehetetlen. itt az élő példa.

     

    6. Dirty Projectors - Dirty Projectors

    összetört szívű barát. a sopánkodó fajta. megérdemelt sopánkodás ez, egyszerűen így működik az élet. nem feltétlenül látja ezt be. kell neki a feldolgozás szabadsága. komolyan veszi. komolyan veszed.

    amikor az első single megjelent erről, utáltam. nem értettem, hogy az előző lemez nagyszerűsége után miért váltott át a Dave Longstreth erre a modern R&B-s hangzásra, teli hangmanipulációval, disszonáns elemekkel, poposabb felfogással. a történet megismerésével és az album végighallgatásával viszont már tiszta a kép. ez egy szakítós lemez. a zenekari társ Amber Cofdmannal 2016-ban szakító Dave ebben a kilenc dalban mondja el, hogyan megy félre egy kapcsolat. nincs igazi újrakezdés, csak újragondolás, az élmények lecsapódása. sok hangszer és elektronika keverése, az utóbbi hangsúlyos szerepet kapott. egy olyan massza, aminek minden egyes pillanat rendben van és a helyén van. érdekes adalék, hogy Coffman ugyancsak idén megjelent lemezének az utolsó száma, ugyanarra az alapra épül, mint itt az utolsó szám, az I See You. változás, elfogadás. és amikor a kivetített kép elmúlik, nem marad más csak a másik igazsága.

     

    5. Tyler, the Creator - Flower Boy

    komolytalankodó barát. nehéz akár egy szavát is elhinni. mutogatja magát. szerepel. imádja magát. másokat is. téged is.

    az év meglepetése. ez is egy későn beérő élmény, kb. két hónapja jutott eszembe, hogy újra meg kellene hallgatni. és mennyire jól tettem. hip-hop lemeznek hívott de pont ilyen könnyen lehetne R&B-nek hívni. egyszerűen elképesztően adja magát az összes dal, mindegyik dúdolható, a lenyugvó naphoz hasonló ereje van. magány, elmúlt novemberek szerelmei és hiány: ezekkel a kifejezésekkel és a maga mozgékony hangszerelésével és játékos szövegeivel a legjobb poplemezt sikerült itt megeszkábálni. a tipikus példája annak az embernek, akiről sokan lemondtak, mégis úgy tér vissza, mint a tékozló fiú.

     

    4. Fleet Foxes - Crack-Up

    az erdőkben lakó barátod. nincs munkája, csak a természettel foglalkozik. friss forrásvízből iszik, a füldeken dolgozik, mindig tiszta. szereti a váratlan vendégeket. félévente egyszer kimész hozzá és jókat esztek együtt.

    ez a helyezés a bejelentéstől magától értetődő volt. tudtam, hogy nem fognak mellé, magabiztosan hozzák azt a tisztaságot, amit az eddigi zenéjük is ott hordoz minden másodpercben. az új album az eddigi legnagyobb vállalásuk, Robin Pecknold dalai továbbra is komplexek és megrázóak. teli van vonósokkal, zongorával és élettel. a legharmónikusabb óra amit idén eltölthetsz magaddal és velük. a legjobb, hogy a daloknak nincs kifejezett középpontjuk, egy komplett önmegfigyelés a tükörből. a te itt nem te, hanem én. magadra vállalás. kiszakadás ebből a világból megtartva az életet és felkenve azt az egekig.

     

    3. The Mountain Goats - Goths

    jó kérdés, hogy ő milyen barát. ő nem barát, ő maga a barátság intézménye.

    egy konceptalbum a gótok kultúrájáról és történelméről? izgalmas gondolat, páratlan kivitelezéssel. nem megidézése és másolása ez a műfajnak, hanem igazi tisztelgés, egy teljesen más stílusban megfogalmazva. a metonimikus dalszerzésnek az egyik legtökéletesebb manifesztációja lett ez a remekmű. történetek abból a korból, amikor ez a rétegműfaj egészen nagy uradalomra tett szert. pár év történései szomorúan, mulandoan nelmesélve, elénekelve, ünnepi öltözetben. a hangszerelés vonzó és fülbemászó, képes olyan nosztalgiát és vonzódást teremteni bennem, ami nagyon ritka, mert sosem igazán létezett. nem nagyon tudok rendes mondatokban írni erről a dalcsokorról, akkora a szeretésem irántuk. besdzéljenek helyettem az igazi mesemondók. manapság eltűnőben vannak, de ha visszatérnek, én várom őket ölbe tett kézzel. türelmesen, ahogy múlik az idő.

     

    2. Mount Eerie - A Crow Looke at Me

    ilyen barátom nincs. vagyis még nincs. ott figyel valahol a háttérben és majd lecsap majd. egyszer.

    ha az utóbbi évek listáit nézném, ennek kellene az elsőnek lennie. mindig is vonzottak azok a dalok, amik az elmúlásról szólnak. gyakorlatilag 2014 óta ilyenek nyerik meg nálam a fő helyet (2014: Sun Kil Moon - Benji, 2015: Sufjan Stevens - Carrie and Lowell, 2016: David Bowie -  Blackstar), most is éppenhogy nem ez lett. az albummal kapcsolatos egyik fő kérdés az, hogy lehet-e a halálból művészetet csinálnI? érdemes-e? mettől meddig tartanak a határok?  a történet a következő: Phil Elverum 13 évig élt együtt feleségével, éppen megszületett a kislányuk, mikor kiderült, hogy a felesége gyógyíthatalan rákos. másfél év küzdelem után elhunyt és maga után hagyott egy családot és elképzelhetetlen mértékű ürességet. ezen az albumon ezt a gyászmunkát hallgathatjuk végig. felörlő őszinteséggel mondja el, hogy napom leteltével hogyan lett a hiátus nehezebb vagy könyebben elviselhető. amikor ki kellett dobni a ruhákat. a fogkefét. a költözés. és a gyermek egyszerű halálfelfogása. ahogy megkérdezi, hogy akkor anya most ugye úszik. igen, valószínűleg ezt csinálja mostmár mindig. nem lehet egyszerűen beszélni ezekről a dalokról, annyira valóságos és személyes a mögötte lévő igazság. én sem teszem tovább. tegyen igazságot majd a halál. ha ez igazság. ha van igazság egyáltalán.

     

    1. Father John Misty - Pure Comedy

    ezt a barátot pont azok nem szeretik, akik pont olyanok, mint ő.

    párszor megesik, hogy minden összejön egy lemezen. releváns szociális kommentár, önreflexió, az elmúlással és a halálall való viaskodás, az apokalipszis elővetítése, a szerelmes pillanatok, szarkazmus és irónia, őszinteség, komolyság, komolytalanság és az ezeket összekötő koncepció. ez AZ. nem tökéletes de az élet sem az. grandiózus és a hatalmasságában mikroszkópikus értékeket képvisel. úgy vártam Tillmant, mint egy 21. századi messiást és kicsit sem csalódtam, megugrotta az elképzelhető hype-rengeteget. nálam általában onnan tudni, hogy valamiért feltétlenül rajongok, hogy tudom az összes szöveget kívülről. megtörtént. azóta szedegetem le füllel az akkordokat és játszom őket szívből. a Birdie madárszimbolumának szétollózását és megsemmisítését, a Ballad of the Dying Man kritikáját a modern figyelemzavarról és büszkeségről, a Smoochie szerelmes odaadását, a Total Entertainment Forever sorait a szórakozásba menekülő emberiségről, a Things That Would Have Been Helpful To Know Before The Revolution rímeit a változtatni akarásról, mert szükség az van rá, csak módszer és fegyelem nem. ami ezeket pedig összeköti az akármilyen kínos vagy giccses, az a szeretet. nem talál fel spanyolviaszt a szerző, egyszerűen igaza van. nem lehet ezt túlbeszélni, mindetn elmond pár sorban a Pure Comedy végén: I hate to say it, but each other's all we got. nincs más esélyünk. csak figyelni és szeretni. fura ezt így leírnia, utálatos is. de igaz.


    Gyöngyök, göröngyök - Az én 2017-em - 25 dal

    A teljesség igénye

    Hipster DJ kollektíva Dániából

    OFF Beszámoló #DAY ONE

    Szilézia, szeretet - OFF 2017 1. nap

    Megkésett viharsziget

    2016: Szelektív emlékezet, személyre szabva

     2016   album   lista   off   elektronika   2017   festival   rock   zene   katowice   techno   house   a38   világzene   pop   fesztivál   albumlista   metal   koncert   indie 

    2018. május
    2018. április
    2017. december